Az egyesület legfőbb célja a középkori - azon belül főként a honfoglaláskori - lovas és kézműves hagyományaink felélesztése és ápolása. Az egyesület hivatalos formában 2001-ben alakult meg.

Az egyesület megalakulásáról Pámer László, az egyesület elnöke:

 

"A Baranya megyei lovas hagyományőrzők közül az egyik legnépesebb, legtöbb lovat használó egyesület a Déli Gyepüvédőké.

Arról kérdeztük Pámer Lászlót az egyesület vezetőjét, hogy honnan jött az ötlet, mi indította el a közösség alapítóit, hogy szabadidejük jelentős részét a lovas hagyományőrzés sajátos területének szenteljék?

 

Pámer László: „Ahogyan más hasonló ilyen típusú gyülekezeteknél úgy nálunk is volt egy pillanatnyi élmény, amely meghatározó volt. Nálunk egy millecentenáriumi 1996-os kerékpártúrai élmények adták az első komoly késztetést, hogy érdemes lenne nekünk is a korai magyar lovas hagyományaink irányába keresgélnünk. Nevezetesen 1996. augusztus 20.-án egy Halics felől a Vereckei hágón áthaladó 1100km-es kerékpár túra utolsó előtti állomásán éppen Ópusztaszeren ünnepeltünk, ahol is találkoztunk azokkal a Baskíriából hazalovagló lovasokkal, akik így tisztelegtek a honfoglalás/honvisszafoglalás 1100 éves évfordulóján. Akkor sárgák voltunk, pedig magunk is nagyszerű élményekkel gazdagodtunk a magunk túrája során. Gyönyörűek voltak az ezer évesnél is régebbiviseleteikben. Táncoltak a lovaik, a hangosan beszélő hosszasan dicsérte őket, okkal, így mire itthon mi lezártuk két nap múlva a kerékpárjainkat, már ezt színezgettük, hogyan lehetne valami hasonló dolog részesévé válni! Így kerültünk kapcsolatba először Kassai Lajossal a „modern kori lovasíjászat apostolával” majd később Magyar Gáborral, akitől 2000 őszén öt lovat kölcsön kaptunk, amit később lassan kivásároltunk és ez az öt  ló - hucul-kazah-arab félvérek - képezték a mai kis ménes alapját, ahol a kerékpár túrán résztvevők közül a lovaglás-lovasíjászat irányába keresgélők a gyakorlati lehetőségüket megtalálták. A régi csapatból már csak 2 fiatalember jár közénk és Kerülő Gábor –szintén a millecentenáriumi kerékpártúra résztvevője- egy saját csapatot alakított Álmos völgyben.”

 

Diák: Mikor alakultak egyesületté?

 

P.L.: „2001-ben már bejegyzett egyesületi keretek között dolgoztunk, az első perctől itt Bogádon a Kápolnás-dombnak nevezett helyen, ahol egykor egy kis kápolna állt, amit a Terjék-család szépen felújított, és minden Vendel-napi mise után a plébános megáldja a lovainkat.”

 

D: Milyen céllal keresik az egyesületet azok, akik mostanában csatlakoznak az egyesülethez?

 

P.L.: „Hasonló az indíttatásuk, mint a miénk volt egykor. Láttak minket vagy másokat lovon, lovasíjász bemutatón és kellett nekik a látvány – ami tényleg lendületes, férfias, ügyességet kívánó és harmóniát feltételező – és egyszer csak megszületik az elhatározás és megkeresnek minket, hogy ők is szeretnék ezt kipróbálni.”

 

D: Mi ennek a sora?

 

P.L.: „Nem bonyolult dolog. Meg kell tanulni lovagolni – lehetőleg szőrén és nem az angol stílusnak mondott módszerek szerint – amint ez elengedett kézzel minden lovunkon valakinek elegánsan megy, akkor vennie kell íjat, nyílvesszőt, meg kell tanulnia ezt földön használni. S utána csak össze kell a kettőt rakni.”

 

D: Mindez mennyi időt vett igénybe?

 

P.L.: „Ez változó. Szorgalomtól-tehetségtől függően néhány hónaptól két évig is elhúzódhat. Mert hisz azért ez nem veszélytelen tevékenység. Ezt jól csak az tudja csinálni, aki a földön is „két lábbal áll a lábán” és képes erősen összpontosítani, amíg a lovon íjjal tevékenykedik.”

 

D: Akkor ez a tevékenység nagyfokú külső-belső rendezettséget feltételez?

 

P.L.: „Igen. Ezt csak határozott ember képes művelni. Itt a figyelmetlenség szétszórtság megengedhetetlen. Éppen ezért a tanulási folyamat alatt a diákok – már aki megmarad – nagyfokú határozottságra külső-belső rendezettségre tesznek szert.”

 

D: Mi jellemzi még a közösséget? Hogy érhető el, hogy összetartozzanak?

 

P.L.: „Ez egy folyamat. A régi tagok egy fajta mintát, példát adnak. Akik mostanában csatlakoztak hozzánk, már ezzel találkoznak, ehhez igyekeznek igazodni. A kezdetek persze – a járható út keresése miatt – sok nehézséggel, lemorzsolódással jártak, de még mindig hárman vagyunk, akik a legelején mindezt elindítottuk, akkor még nem is sejtve, hogy mivé növi ez ki magát. Az összetartozás jó érzését pedig javarészt az adja, hogy többségében jólelkű, egymást segítő, közösen együtt szívesen tevékenykedő fiatal emberek járunk össze, aminek egyfajta ritmust szab, hogy minden hónap első szombatja az összetartozás napja. Ilyenkor egész nap a völgyben tevékenykedünk. Ebben nagyon sok fizikai munka is van, amit gyakran közös főzések, evések, tábortüzek, éneklések kísérnek a gyakorlásokon kívül. Éppen nemrégiben egy szombaton magam más irányú kötelezettségeimnek kellett eleget tegyek és igen jó érzés volt látni, hogy délutánra mire odaértem 15 fiatalember nagy lendülettel végzi az előre megbeszélt munkát – egy várépítés előkészületein dolgozunk – és hatékonyan olyan feladatokat is megoldanak, amit a szüleik lehet, hogy nem is feltételeznének róluk. Aztán ott vannak a közös lovasíjász bemutatók, amik fegyelmezett, de nem katonásan rendezett közös cselekedetek. A nyári táborok, a kunszentmiklósi lovas túra a Magyarok Országos Gyűlésére, ami igen nagy megtiszteltetés egy középiskolás vagy egyetemista fiatalember számára. Ezek azok az alkalmak, amit mi egymás között csak „méznyalásnak” hívunk. Ez összerakja az egyébként atomizált világunkban egyéni utakat keresgélő embereket és valódi közösségként tudnak létezni, amit én nagyon fontosnak tartok.”

 

D: A lovas hagyományőrzők között kikkel ápolnak barátságot, melyik iskolát követik?

 

P.L.: „Kicsit ez a hagyományőrző jelző is pontatlan, hiszen lovas íjászatot évszázadokig senki sem csinált a Kárpát-medencében, de néhányan, Kassai Lajos, Cseppentő Attila, Petraskó Tamás és még nagyon sok számukra tiszteletre méltó nevet említhetnék. „Felszították a parazsat a hamu alatt” és újraélesztették ezt a régi szép lovas katonai örökségünket. A legtöbbet tőlük tanultuk, de nem igen tartozunk sem a lovas baranta, sem a kassai iskola keretei közé. A karcagi „Pusztai Rókák”-kal vagyunk a legjobb barátságban. Régebben sokat szerepeltünk Álmos völgyben, mostanság Bösztörpusztán igyekszünk jó barátságokra szert tenni és ebbe az egyébként néha széttartó lovas társadalomban lehetőleg minél többet eltanulni a nálunk előrébb járóktól.”

 

D: A lovagláson, lovas íjászaton, bemutatókon kívül van-e még említésre méltó szempont ami ezt a közösséget jellemzi, amiért érdemes ezt az utat egy mai fiatalembernek ezt választania?

 

P.L.: „A közösség a közös tevékenykedés az egyik legjellemzőbb társadalmi létforma. A közösséghez tartozás élményének megélése nélkül az ember csak „béna kacsa”. Ráadásul ezek az egyes embert a fogyasztás mániákus őrületébe kergetni igyekvő külső hatások – a társadalom egyéb irányából – teljesen ez ellen igyekeznek befolyásolni bennünket.Kulturális örökségünk mérhetetlenül gazdag. Itt a Kárpát-medencében aki vissza akar nyúlni valami régi szép érték felé, az kimeríthetetlen lehetőséget talál."

Az interjút a Ciszterci Rendi Nagy Lajos Gimnázium diákja készítette."

 

Az egyesület Alapszabálya:

Déli Gyepüvédők Alapszabály.pdf

Közgyűlési határozatok:

 

Éves beszámoló és közhasznúsági melléklet:

MegyerTorzs-beszamolo2011.pdf

MegyerTorzs-beszamolo.2012.pdf

MegyerTorzs-beszamolo.2013.pdf

Elnökségi határozatok: